Mivel vasárnap hajnal 2 körül kerültünk ágyba, így már erősen dél fele járt, mire felébredtünk.
A változatosság kedvéért elmentük és vettünk pár alapvető élelmiszert, mivel sikerült nem teljes 2 nap alatt elpusztítanunk egy másfél kiló kenyeret, egy fél kiló mogyorókrémet, egy negyed kiló vajat, közel 6 liter tejecskét, némi felvágottat és konzervet, 2 darab pizzát illetve 2 darab emberes méretű hamburgert. Így már érthetőbb, miért kongott a hűtő az ürességtől. A most következő szösszenetet az internet valamely eldugott zugában találtam:
"....A konyhába értek.
Már oly üres volt, oly elhagyatott, mintha sohasem lakott volna benne az a bizonyos Katica..." (vagy az a pár tonna élelmiszer...)
Egy szó, mint száz, kora délután ismételten a vásárlás rejtelmeibe feledkeztünk.
A továbbiakban megejtettünk egy gyora pizza rendelést meg egy kis délutáni szunyát, mert hát mégis csak kell az energia a mozgáshoz.
Kora esténket kosarazással töltöttük valami, mint utólag kiderült, privát pályán, mivel hogy a közpálya, melyet a sima halandó is használhatott, zárva volt. Bár kis hazánkban ezen már nem is csodálkozunk.... Mivel féltünk hogy elhízunk, ha nem mozgunk eleget, így megfűztük a kemping egyik dolgozóját, hogy had' játszunk a pályán. Ez alatt a másfél órányi játék során ért életem egyik legnagyobb öröme: 33-azásban levertem a Gábort!:D Először a büdös életben:D
8 fele aztán visszamentünk tisztálkodni, hogy belevessük magunk a "balatonalmádii éjszakába". Előző éjszaka azt tapasztaltuk, hogy a nép (beleértve a nőnemű lényeket is) egy MÉLYVÍZ nevű szórakozó helyen gyűlik. Gondoltuk ma este mi is benézünk, hisz ahogy Peti barátom fogalmazott (aki a blogba "gimesi" néven irogat):
"Balatonra az ember két dologért megy: baszni és bebaszni!"
Szépen megfürödtünk, fogat mostunk, megborotválkoztunk, kisminkeltük magunk..... vagy azt inkább nem:D.
Ezt követően megittuk vizespohárból a maradék 0,7 l GIN-t körülbelül 1 l TONIC-kal, féllábon álva, egymásba kapaszkodva, hogyha esünk, akkor legalább nagyot.
Midőn megvolt a kellő spiritusz, irány a város. 10 perc múlva ért minket az első pofára esés: a helyen, amit kiszemeltünk, alig lézengett 2 ember. Mivel okosak és szépek is vagyunk, ezért előzőleg mi mindent kiagyaltunk, csak az emberi tényezőt nem vettük figyelembe. Még pedig, hogy hétfőn mindenki dolgozni megy és ebből adódóan vasárnap nem fog hajnalig tivornyázni...
Kicsit letörve a közeli főtér felé vettük az irányt, hogy elszívjuk a maradék szivarunk és borozzunk. A téren már több olyan hülye is gyülekezett, mint mi. A tér másik végén, egy padon egy srác feküdt eszméletlen részegen. Akkor nem sokat törődtünk vele, leültünk és ott folytattuk, ahol előző éjszaka abba hagytuk.
Pár perc múlva a részeg srácot az egyik idióta haverja próbálta felkelteni, mind sikertelenül. Éreztem én, hogy itt valami nem stimmel. Odaslattyogtam, gondolván, hogy elsősegélynyújtóként besegítek, mielőtt meghal, mivel a "barátai" arra nem voltak képesek a röhösgésen túl, hogy szerencsétlen srác fejét oldalra billentsék, mielőtt megfullad a saját hányásában.
Ivócimborái (rengeteg tehetséggel és megtöbb tudással megáldott 14-15 éves srácok) elmesélték, hogy a "páciens" szívbeteg és Pestre jár fel kezelésre. Alig hogy kimondták a varázsszót, a részeg feléledt, és sírva kezdte szorongatni a bal oldalát, mondván, hogy fáj a szíve. No, ennek fele se tréfa, hívtam a mentőt (még a mentősök számát se tudták. Lehet hogy vidéken más???). A mentő kiérkezéséig mindent úgy tettem, ahogy a nagy könyvben meg van írva: stabil oldalfekvés, átnéztem szedett-e be gyógyszert, stb....
A kis epizódot követően ismét a part felé vettük az irányt. A mólon is elidőztünk egy kicsit, majd negyed kettő fele társalgásba bonyolódtunk, egy 75 éves, szélső jobbos festőművésszel. Az öreg maximum 60-nak nézett ki, de amikor elbúcsúztunk, úgy megszorította a kezem és úgy vállba veregetett, hogy majdnem összeestem. Körülbelül 2 órányi eszmecserét követően határoztunk úgy, hogy mostmár tényleg ideje hazafelé venni az irányt, mivel hajnal 4:50-kor indul a buszunk.
Útban hazafelé egy sünbe botlottunk a zebrán. A sün meglepően kedves és emberbarát volt, így hagyta hogy fotózkodjunk vele és megsimogassuk.
A sünnel készült felvételek:
Amint négykézláb mászkáltunk a park közepén hajnal negyed 4-kor, megjelent egy KÉK SÜN. Tudjátok, az a fajta, amelyik jobb esetben megnő akár 170 centiméterre is, csípős, könnyezésre és tüsszögésre ingerlőt köp, valamint tüskéivel -melyek rendszerint fémből és gumiból készülnek- kurva nagyot képes ütni. Továbbá van náluk egy tüzesbot is, de azt se nem tudják, se nem merik használni. Fő jellemzőik közé tartozik még a stílusuk, mely néha emberhez méltatlan és a lustaságuk, mely mindenen túltesz. Még sorolhatnám a faj jellemzőit, de hely hiányában ezt most nem teszem. Azért még ennyit beszúrnék, hogy nevük második fele nem véletlen: DISZNÓ!!!!
Tehát e rendfentartó humánerő, megállott mellettünk kék kocsijával és kiszólt:
"- Na, mi a baj srácok?"
Gond az nem volt, csupán a sünt simogattuk. Ha jogállamban már ez is gond.... Így, mivel már nem voltam szomjas, válaszoltam:
"-SÜN!"
Ekkor megjelentek az értetlenség és elképedés első jelei. A C64 elkezdte feldolgozni az információt, hol hallhatta ezt már?... LOADING....LOADING...LOADING...
Mivel mégsem nézhettünk egymásra napestig, odafordult a Gáborhoz, hátha tőle valamiféle felvilágosítást kaphat. Mire Gábor közölte:
"-SÜN!"
Ekkor pirosan kezdett izzani a homloka, annak jeleként, hogy a feldolgozottság teljessé vált. Realizálta, hogy erre a parancsra, többed magával körbe kell venni egy szerencsétlent, majd el kell hurcolni és jól meg kell verni. Már láttam száján formálódni a jól megszokott mondatot: LAKCÍMKÁRTYÁT és SZEMÉLYIT kérek!. Ekkor azonban valami ismételten megzavarta a működését: megpillantotta fajtársát a fűben. Nem egészen fajtársa, hisz a sün latin neve: "Erinaceinae" és nem "Fassopus rendorus" valamint, a rendszertani besorolás sem teljesen stimmel. Hatalmas különbség az "Erinaceomorpha" és a "Zsidotus-kormanyuszt-szolgatus" között.
Egyszóval a rendőr pajti szép lassan felfogta, hogy tényleg egy sünnal állunk szemben és nem őt akarjuk mindenáron megszívatni. Így jó éjszakát kívánt és eltakarodott a büdös picsába arra, amerről jött.
Emlékeim szerint hajnal 4-re értünk vissza, így egy roham lépésben történő rendrakás és pakolást követően, laza disznókocogásban kiértünk a pályaudvarra, ahol felszálltunk a buszunkra.
Veszprémben, ahol a csodával határos módon elértük a buszunk, még egyszer átszálltunk majd fél 8kor eszméltem Pesten.
A hétfői nap kiesett, mivel tanfolyam ide- tanfolyam oda, becsülettel végig aludtam a napot.
THE END
